Őseim vére egybeforrt ereimben,

Hová tartozom, én már nem is kérdem.

Magyarok vagyunk mind, kik itt születtünk,

Itt élünk, dolgozunk, mióta felcseperedtünk.

Melyik ujjunkat harapjuk meg, hogy ne fájjon?

S a haza melyik fiát bántsa, hogy könnye ne hulljon?

A másikon súlyos sebet ejteni a legkönnyebb, tudom,

Inkább segítsük egymást ezen a buktatókkal teli úton.

Vagyok, aki vagyok, ne kutasd ezt, kérlek!

Így ítélni meg az embereket szörnyű vétek!

Ki nem szeretettel néz rám és társaira,

Gyűlölet ég szívében s csak a magáét fújja.

Nem értem, miért baj, ha tarka a világ,

Ez a sok csoda és szépség, mit az élet ád.

Lásd meg végre és eltűnik a harag a szívedből,

S újra a bizalom sugárzik majd a szemeidből.

Tanuljunk meg újra együtt nevetni boldogan,

Így könnyebben oldjuk meg a mindennapi gondokat.

Tudom, hogy nehéz a súly, mit cipelünk,

Útközben a göröngyös pályán néha még el is eshetünk.

De fölállunk újra és újra és egyszer majd megérkezünk,

Béke költözik a lelkünkbe, mert mindnyájan barátok leszünk.

2012.11.20. Sch. V.