Nándinak szeretettel

Szeretnék mindig boldogságról írni,

Illatos rózsák között andalogva járni.

Nyári délután csokorba szedni a mező összes virágát,

A piros pipacsot és a kedves kamillát.

De, ha fekete fellegek gyülekeznek az égen,

És ijesztő villámok cikáznak a fejem felett éppen,

S bénító félelem tépi a szívemet széjjel,

Nem írhatok szerelemről, madárcsicsergésről mégsem.

Tudom, hogy néha kell az álmodozás,

De, ha felébredsz, elmúlik a varázs.

Miért hazudjak szivárványt az égre, mikor csúf az idő,

Amikor mennydörgéstől morajlik az ég és zuhog az eső?

2013.06.10.

Ha túl hosszú ideig tart a gyász, az életből mégis mi marad?

Oly sokáig sirattam a szeretteim, hogy záporozó könnyem elapadt.

Már csak a lelkemben zokogok, elcsendesült a bánat,

Felriadok éjszaka, még itt vagyok, a halál, még várhat.

Próbáljuk összegyűjteni a rozsdás kincseket, mit örökül hagytak ránk,

Ragaszkodunk az emlékekhez, mintha nem lenne elég levetett ruhánk.

Ha kimegyek az illatos rózsáim közé és ragyog a nap,

Behunyom a szemem s lágy szellő simogatja az arcomat.

Hol van már az a hatalmas cseresznye és lelógó meggyfaág,

A zamatos sárgabarack, a sok ribizlibokor és mandulafák?

Régen nincs velünk, aki ültette, de nyílik még a gyöngyvirág,

Már semmi sem a régi hiába minden, jóbarát!

A közös emlékek rám köszönnek néha,

Jólesik visszanézni a régi gyerekkorra.

2013.06.05.