Ha egyszer eljő a jóság csendje,
Hagyd, hogy szívedet körülölelje.
Most még itt üvölt fülünkbe a gonoszság,
Ezer nyelven ordít, s mi elhisszük, ez a valóság.
Kicsiny életünkbe utat tör, megmérgez,
Nem értjük, miért van ez emberek?
Túlharsog minket a gonoszság hangja,
S, hogy együtt énekeljünk, mindig megzavarja.
Fülünkbe zúgja: neked több kell, neked több jár!
S mi visszaordítanánk: elég már!
Fekélyként ránk tapad és semmi mással nem törődsz,
De egyszer lejár az időnk, ideje, hogy dönts.
Ha a tükörbe nézel és mosolygó arcot látsz,
Szíved telve szeretettel jó oldalon állsz.
Kérlek, barátom, nem rohanj úgy!
Kell, hogy legyen egy másik út.
Ha egyszer eljő a jóság csendje,
Szívedbe gyűlölet helyett beköltözik a béke.
Csak illúzió, hogy egyedül is jó élni,
Barátok nélkül mondd, mit lehet remélni?
Hisz oly sokat kaptam, enyém a nagyvilág,
A szárnyaló madárdal s a suttogó fűzfaág.
A szeretet nem önző, nem irigy és hivalkodó,
Inkább maradok szegény örök álmodozó.
2015.10.30. SchV.
VerSchmelek 