Ha egyszer eljő a jóság csendje,

Hagyd, hogy szívedet körülölelje.

Most még itt üvölt fülünkbe a gonoszság,

Ezer nyelven ordít, s mi elhisszük, ez a valóság.

Kicsiny életünkbe utat tör, megmérgez,

Nem értjük, miért van ez emberek?

Túlharsog minket a gonoszság hangja,

S, hogy együtt énekeljünk, mindig megzavarja.

Fülünkbe zúgja: neked több kell, neked több jár!

S mi visszaordítanánk: elég már!

Fekélyként ránk tapad és semmi mással nem törődsz,

De egyszer lejár az időnk, ideje, hogy dönts.

Ha a tükörbe nézel és mosolygó arcot látsz,

Szíved telve szeretettel jó oldalon állsz.

Kérlek, barátom, nem rohanj úgy!

Kell, hogy legyen egy másik út.

Ha egyszer eljő a jóság csendje,

Szívedbe gyűlölet helyett beköltözik a béke.

Csak illúzió, hogy egyedül is jó élni,

Barátok nélkül mondd, mit lehet remélni?

Hisz oly sokat kaptam, enyém a nagyvilág,

A szárnyaló madárdal s a suttogó fűzfaág.

A szeretet nem önző, nem irigy és hivalkodó,

Inkább maradok szegény örök álmodozó.

 

2015.10.30. SchV.