Mint a partra vetett hajótörött,

Mint, mikor a hajó egy sziklaszirtnek ütközött,

Nézem, ahogy minden, ami egykor kedves volt, elveszett.

A sors döntött, engem senki sem kérdezett.

Egy perc alatt eltűnik és semmi nem marad.

És én nem tudom, kire haragudjak emiatt.

Talán ennyi az életünk, ez a pár “kacat”,

Ha eljő a kaszás, csak ez marad?

Vagy gondolnak ránk néha, mikor elcsendesül a szív,

Egy percre megáll az idő, s emlékezni hív.

Mert egyszer elfogy az utunk s az időnk lejár,

Mint egykor szeretteinkre, ránk is ez a sors vár.

Addig is tesszük a dolgunkat és bízva bízunk,

Hogy harcunk nem volt hiába, lesz még boldog holnapunk.

Most még nehéz súly nyomja a lelkem,

De télre jön az új tavasz, felszárítja a könnyem.

2015.12.05. SchV.