Köd ül a tájon és harmatos a reggel,

Ilyenkor észre sem veszem, hogy öregszem.

Harmat csillog az akácfák levelein,

A fákon madarak csivitelik: itt vagyunk megint!

Friss kávé illata betölti a házat,

Szervusz napsugár, örülök, hogy látlak!

Addig-addig töprengek az életemen,

A múltat titkon megkönnyezem.

Míg felszárad a harmatcsepp a levélről,

Már nevetek a nagyvilágra, s elfelejtkezem az egészről.

Barátom, talán öregszem, de én nem bánom,

Minden reggel iszom a kávém s elmélázom.

SchV. 2016.04.14.