Tegnap éjjel láttalak álmomban.

Talán elbúcsúzni jöttél?

Az az álom azóta is velem van.

Tudom, hogy akkor elköszöntél.

Nekem adtad a régi porcelánt, a sok emléket,

Mert, ahova te indulsz, nincs semmire szükséged.

Mondtad s eltűntél, szertefoszlott az álom,

S mire felébredtem, már csak emlékedet találom.

A nap sem úgy süt már, nem ragyog az ég,

Megváltozott minden, semmi sem olyan, mint rég.

Kiáltanék, de már hiába.

Hová lett gyermekkorunk szép világa?

Barátaim, kiket úgy szerettem, elköltöztek a másvilágra.

Imádkozom értük, hogy békéjét odaát mindegyik megtalálja.

Bennem él még ifjúságunk, elsuhanó álmok,

A szeretet nem hamvad el, míg élek, viszem tovább a lángot.

SchV. 2017.10.02.