Imádkozom érted mindig ezt mondta,
Ha szívemet nehéz bánat nyomta.
Csak türelem, majd elmúlik a gyötrődés,
Majd helyére billen minden, csak legyen békesség.
Bár tudnám, hová lett a józan értelem!
Ebben a zűrös világban ki ad tanácsot nekem,
Hiába hullatom a könnyem, egyszer minden véget ér
Ki imádkozik értem most, hogy elmentél?
Ott fönn biztosan angyalok serege vár,
Kérlek, imádkozz értem is Keresztanyám!

2012 08 13.Sch.V.

Ki mondja meg, hogy melyik az a pillanat,

Mikor változtatni kell, hogy jobbra fordítsd a sorsodat.

Mikor jő el az idő, hogy nyakon ragadjuk a boldogságot?

Hogy elengedjük a régi rosszat, s átöleljük a nagyvilágot?

Senki se tudja, mikor válhat a keserűség örömmé,

A keserves zokogás önfeledt, édes nevetéssé.

Mégis próbálkozunk, talán egyszer sikerül.

A szürke mindennapokból sóvárgó lelkünk felrepül.

Magasba szárnyalunk, s megérezzük azt a csodás pillanatot,

Mely átmelegíti szívünket és színessé teszi a mindennapot.

De szeretet nélkül nem megy, csak egymás kezét fogva,

Csak akkor érezzük meg, ha szívünk nem a gyűlölet foglya.

Rajtunk is múlik, hogyan őrizzük a lángot,

Hogy valóra válthassunk minden megálmodott álmot.

2012.12.31. Sch. V.

Néha úgy érzem, mindig szürke az ég.

S mit elérhetőnek hittem, oly távol még.

Akit életem társának hittem, tőrt döfött belém.

Mikor a földre hulltam a bizalom harcmezején.

Bíztam mindenkiben, a barátságomat adtam,

Cserébe hamisságot, gonoszságot kaptam.

Nem tudtam, hogy mást mond a száj és mást a szív,

A sok kacaj és nevetés mögött ridegség rejtezik.

Mint a lemezjátszón a tű, ha elakad,

Megigazítom, de a dal ezután hamis marad.

Valahonnan egy porszem vagy pihe talán?

Nem figyeltünk eléggé az élet csupa talány.

A szó, mint a méreg, szívünkig hatol,

Megdermed a lélek s arcunkra fagy a mosoly.

De a zord tél után jön a szikrázó tavasz,

Újra hiszünk a nyárban, türelmetlenül várjuk azt.

S én újra meg újra imádkozom érted,

Hogy az igaz szeretetet egyszer majd megértsed!

2012.05.22. Sch. V.

Mikor felcsendül a nóta, az ismerős dallam,

Magával ragad a jókedv, a bánat elillan.

Lelkem fellegekbe szárnyal, pezseg a vérem,

Csak a mámorító tánc van, nem gondolok másra,

Még egy kicsit tartson lelkem szárnyalása,

Felrepít az égbe, a tündérek kertjébe.

Puha felhők között boldog vagyok végre.

2011.11.24. Sch. V.

Őseim vére egybeforrt ereimben,

Hová tartozom, én már nem is kérdem.

Magyarok vagyunk mind, kik itt születtünk,

Itt élünk, dolgozunk, mióta felcseperedtünk.

Melyik ujjunkat harapjuk meg, hogy ne fájjon?

S a haza melyik fiát bántsa, hogy könnye ne hulljon?

A másikon súlyos sebet ejteni a legkönnyebb, tudom,

Inkább segítsük egymást ezen a buktatókkal teli úton.

Vagyok, aki vagyok, ne kutasd ezt, kérlek!

Így ítélni meg az embereket szörnyű vétek!

Ki nem szeretettel néz rám és társaira,

Gyűlölet ég szívében s csak a magáét fújja.

Nem értem, miért baj, ha tarka a világ,

Ez a sok csoda és szépség, mit az élet ád.

Lásd meg végre és eltűnik a harag a szívedből,

S újra a bizalom sugárzik majd a szemeidből.

Tanuljunk meg újra együtt nevetni boldogan,

Így könnyebben oldjuk meg a mindennapi gondokat.

Tudom, hogy nehéz a súly, mit cipelünk,

Útközben a göröngyös pályán néha még el is eshetünk.

De fölállunk újra és újra és egyszer majd megérkezünk,

Béke költözik a lelkünkbe, mert mindnyájan barátok leszünk.

2012.11.20. Sch. V.

Ifjúságunk idején minden szépnek látszik,
Szívünk zsenge húrjain angyalok serege játszik.
A szivárványos égbolton szikrázik a napsugár is,
Mintha minden csak értünk lenne, a csalfa délibáb is.
Szüleink féltőn vigyáznak ránk, el ne tévedjünk,
Az élet göröngyös útjain meg ne sérüljünk.
Még miénk a nagyvilág, boldogságról álmodunk,
Elkápráztat a szerelem mindent rózsaszínben látunk.
Bár küzdelmes sorsunkat nem tudjuk befolyásolni,
Amelyik ösvényre léptünk, azt végig kell járni.
Harcolnunk kell mégis a szépért s a jóért,
Hinni a csodákban a gyermekeinkért, a holnapért.
Oly kicsiny az ember, de erős az akarata,
Hát ne hagyjuk elrontani a jót, tegyünk érte, rajta …
Mert most mi vagyunk a féltő szülők, s a kanyargós ösvényen
Ott állunk, fogjuk gyermekeink kezét, hogy ne féljen,
Hogy a bizalom fénye mindig ott csillogjon a szemükben,
Hogy, ha kell segélykérő kezük elérjen.
A bánat őket mindig messze elkerülje,
S a szeretet puha felhője gyöngéden körül ölelje.

2012.10.22.Sch.V.

Mily csodálatos az élet, mindig ezt érzem,
Megremeg a szivem, ha a gyermekeimet nézem.
Úgy féltem őket ,vigyázzatok rájuk, kérlek,
Bárhová sodorja őket ez a csalfa élet.
Tudom, hogy nem lehetek mindig mellettük,
Csak könnyes szemmel imádkozom értük.
Százszor és ezerszer megköszönöm Isten ajándékát,
Kérem, tartson meg minket adja ránk áldását.
Bár nehéz az életünk és néha ingoványra lépünk,
A szeretet összetart minket, bárhová is érkezünk,
Elszállt felettem az idő, felnőttek a lányaim,
De ha nincsenek velem, még mindég peregnek a könnyeim
Életem minden percében gondolok rájuk,
Napsugár és szellő, illatos virágok vigyázzatok rájuk!
Szívem minden dobbanása csak róluk szól,
Drága mosolyuk engem mindenért kárpótol.

2012.09.01.Sch.V.

Apám s nagyapám lánya vagyok én,

Romantikus álmok, zengő dallamok tengerén,

Keringők, polkák, még most is hallom,

Szívemben muzsikál a régi sanzon.

Kiáltanék, papa, játszd újra szerzeményedet,

Hadd szóljon a tangóharmonika veled!

Szeretném hallani a szédítő zenét,

Mit csak ti tudtatok oly könnyedén.

Az érzékeny szívnek gyógyír a lágy, dallamos zene,

De a kotta megfakult már, más játszik belőle.

Minden, mit alkottatok, mit csak ti tudtatok,

Lelkemben őrzöm, köszönöm e csodás ajándékot.

2011.11.23. Sch. V.

A kimondott szó üt, mint a kalapács,

A bántó indulatos szó, mint az ostorcsapás.

Mint a mérgezett nyíl, mely szíven talál,

Mint a kígyó mérge, lassú halál.

Oly soká fáj, mardos legbelül,

Mint az orkános szél, lassan csendesül.

Ezért bánj gyengéden a szavakkal,

Mint a langyos mezei szél tavasszal

Engedi, hogy a napsugár a lombokon át

Életre keltse ezerszínű, pompás virágát.

De jaj, aki a sötét vihar közelébe kerül,

Mert az mindent elpusztít kegyetlenül.

Ezért légy kedves, megértő, ha nehezedre esik is,

Mert szeretteink súlyos gondja ránk nehezedik.

Békével, szép szóval, bár időbe telik,

A harag elcsitul majd s az élet dalra hív.

2011.11.17. Sch. V.

Az Úrhoz minden nap hálát rebegek én,

Hogy őket nekem adta a szeretetemért.

Mint a két legszebb gyémánt életem egén,

Mit érzek én, kevés e költemény.

Hogy szavakba öntsem lányaim iránt mit érzek,

Örömtől repes szívem, úgy várom haza őket.

Mikor végre megjönnek, szívem húrján az ének

Lágy dallama oly simogatóan zengnek.

Csordultig telve szívem boldog szeretettel,

Nincs más nagyobb kincs, mint a gyermek.

2011.11.17. Sch. V.